Sipos Péter, az Irigy Hónaljmirigy frontembere cukrászsapkáját akasztotta szögre a bohócvilágért, hogy hét jó barátjával karöltve figurázhassák ki a magyar média önjelölt képernyőhuszárait.

/* (c)AdOcean 2003-2010, lighthouse_hu.Marquard.Playboy.playboy_dupla */ ado.slave('adoceanhuwddkdnrugq', {myMaster: 'Gm9HDfQIhzjjjzxxcnlgJgFrDahHLae2PGDVkg5osqT.U7' });

Kíváncsiak voltunk, mi késztethet bárkit arra, hogy női ruhába bújva idétlenkedjen emberek milliói előtt…

Playboy: Szóval, mi is?
Sipos Péter: Hosszú volt az út, mire Vazul nénivé avanzsálódtam. Cukrásztanoncként kezdtem el dobolgatni, de az IHM csak sokkal később jött, egy házibulira és csak arra az egy estére. Szerencsére annyira jó barátokra leltünk egymásban, hogy azóta is együtt vagyunk.

Playboy: Egyikőtöknek sincsenek allűrjei?
Sipos Péter: Az élet mindig úgy hozta, hogy ha az ember kicsit sokat gondolt volna magáról, abban a pillanatban visszarántotta a magyar valóság. Az első BS-koncertre már hetekkel a dátum előtt elfogytak a jegyek, telt házas buli volt, szuper siker, tévéfelvétel, miegyéb. Másnap egy kis faluba mentünk fellépni, egy ócska sörözőbe, egy négyzetméteres színpadon, recsegő hangfalakkal. Az ilyesmi úgy helyrerakja az embert, hogy az nem igaz.

Playboy: Vannak összezördüléseitek, apróbb vitáitok?
Sipos Péter: Mindig, de kivétel nélkül szakmai jellegűek. Mindenki a legjobbat szeretné kihozni a szövegekből, de ahogy vége a próbának, már megyünk is együtt bohóckodni, szórakozni.

Playboy: A Sex Actiont pár évre kitiltották Debrecenből. Nektek van hasonló rock ’n roll élményetek?
Sipos Péter: Nekünk is van egy debreceni szállodánk, ahova nem mehetünk... Túl jó a város: nagyon jó csajok vannak, hatalmas bulikat csináltunk mindig, a koncertek után ott ragadtunk és mulatoztunk rendesen. Kitiltva nem vagyunk sehonnan, ez az az egy szálloda, ahova nem akarunk visszamenni, ott volt egy pici átalakítás.

Playboy: Van egy olyan városi legenda, miszerint egy időben, az ország két különböző pontján is volt Hónaljmirigy-koncert, ez igaz?
Sipos Péter: Igaz, a mai napig. Sajnos sokszor akkora egy
színpad, mint egy dohányzóasztal, azon nehezen férnénk el nyolcan, ilyenkor négyen-négyen megyünk.

Playboy: Hatalmas jelmeztárral rendelkeztetek – sikerül a színpadon is megvalósítani a tévés ötleteket?
Sipos Péter: Igyekszünk. Jelmezeket, parókákat már az első perctől kezdve viszünk és használunk. A kép sokat hozzá tud tenni, de az élő koncert hangulatát semmi nem adja vissza.

Playboy: A Hegyalja Fesztiválon majdnem akkora közönségnek játszottatok, mint a Motörhead, és láttam olyan arcokat a tömegben, akik délután még fennhangon üvöltözték, hogy az IHM így szar-úgy szar, aztán este sikítozták a szövegeket…
Sipos Péter: Szerencsére én még nem találkoztam nagyon sok ellenzővel, akik pedig eljönnek egy bulira, azok mind azt mondják, hogy „hú, nem is gondoltam volna!”

Playboy: Az Irigy Hónaljmirigy Show-ról sok helyen olvasni, hogy nem feltétlen kultúrateremtő, túlzottan alpári, internetről letöltött viccekkel zsúfoljátok tele, ennek ellenére az ismétlések a mai napig vezetik a Comedy Central nézettségi listáját…
Sipos Péter: Fanyalgók mindig vannak, vagy azért, mert tényleg így gondolják, vagy azért, mert savanyú a szőlő. Nem tetszhet mindenkinek, szerencsére sokan szeretnek minket, és ezt igazolja, hogy az ismétléseket is nagyon nagy nézőszámmal vetítik a csatornák. Viszont szeretnénk egy kicsit változtatni, mert mi is változunk: amit annak idején viccesnek gondoltunk, most már nem feltétlen.

Playboy:  Sokan nem tudnak különbséget tenni az érték és az értéktelen között.
Sipos Péter: Bízom benne, hogy az emberek el tudják dönteni, hogy ki az, aki hülyéskedik, és ki az, aki hülye. Nem mindegy.

Playboy: Viszont lejárt a szerződésetek…
Sipos Péter: Lejárt, de már megkerestek, hogy visszacsinálnák. Jövőre már van műsorötletünk, emellett tervben van egy mozifilm is.

Playboy: Friss forgatókönyvből vagy az eddigi műsorok összevágott anyagaiból?
Sipos Péter: Ez egy teljesen friss szerzemény lesz, jelenleg négy könyv közül próbálunk rábökni az egyikre. Nem akarunk olyat csinálni, mint a megszokott Mirigy-show-k, de nem rugaszkodunk el önmagunktól. Mindenképp vígjáték lesz, ha lehet, akkor belecsempészünk egy kis akciót is, persze egyikünk sem egy Bruce Willis és amúgy sem bírná el a költségvetés, de azért egy kocsi karambolozhat vagy legalább egy üldözés lehet benne.

Playboy: Mennyiben készülnek másként a dalok, mint mondjuk tizenöt éve?
Sipos Péter: Akkoriban csak a színpadra vagy a lemezekre írtunk. Egy tévére készült dal kép nélkül nem biztos, hogy működik egy albumon.

Playboy: Volt olyan, amikor a kiadó vagy a menedzsment azt mondta, hogy ez erős lesz?
Sipos Péter: A kiadó örül az erős dolgoknak, mert azt lehet a legjobban eladni, ami kicsit botrányszagú, de eleve meg kell mutatnunk a szöveget az eredeti szerzőknek, általában mi sem írunk bele olyanokat, ami durva lenne. Volt olyan, hogy a kiadó javasolt egy dalt, és bejött: például a Numerakirályt nem akartuk megcsinálni, mert szar számnak gondoltuk, aztán az egyik legnagyobb slágerünk lett. Nem tettem volna rá a házam, és mégis megszerették, hiszen jó szöveget tudtunk rá írni, ráadásul öt perc alatt.

Playboy: Egyre többször nyúltok vissza a nagy öregekhez és a mindenki által ismert dalokhoz. Szerinted létezik még magyar popzene?
Sipos Péter: A tehetségkutatók ontják az énekeseket, akik között nagyon sok jó is van, de nem kapnak elég jó dalokat. Némelyik el is tűnik, mert nem írnak neki olyan nótákat, amikkel évekig tudna a placcon maradni. A legmaradandóbbat még mindig a régiek alkotják.

Playboy: Egyre több celebshow-ban látunk téged. Celebnek tartod magad? Attól függetlenül, hogy nem lantozol pucéran…
Sipos Péter: Sajnos a munkásságunkkal az is együtt jár, hogy néhány interjúnak, felkérésnek eleget kell tenni, de nem bármi áron. Rengeteg helyre nem is megyek el.

Playboy:  Mi az az egy dolog az életedben, amire a legbüszkébb vagy?
Sipos Péter: Az Irigy Hónaljmirigy. Mondhatnám, hogy a családom, de az közhelyszerű lenne, arra mindenki büszke. De az, hogy egy bohóckodásból ekkorára nő valami és ilyen régóta tart, az nem semmi. Szakmailag volt néhány nagy volumenű lehetőségünk, például egyszer voltunk Tina Turner előtt a Népstadionban, aztán a Kiss előzenekaraként. Mindig voltak hullámvölgyek, de szerencsére állandóan belenyúltunk valami jó nótába. Például amikor jött Győzike, egy fillért nem tettem volna a karakter sikerére, később az egyik leghíresebb szerzeményünk lett a Romantic-paródiánk.

Playboy: A turnézást hogy viseli a családod?
Sipos Péter: Igyekszem minél több időt velük tölteni, de valahol megszokták, hiszen olyan régóta együtt vagyunk a feleségemmel, hogy amikor még nulla bulink volt, akkor is mellettem volt, aztán amikor egyre több lett, akkor is. A legnehezebb éveken túl vagyunk, volt, amikor évi négyszáz fellépést nyomtunk le, és minden nap mentünk.

Playboy: A nejed nem féltékeny, amikor akár hetekre eltűnsz?
Sipos Péter: Fogalmam sincs, kérdezd meg tőle! Én soha nem adtam rá semmi okot.

Playboy: Hiszel a feminizmusban?
Sipos Péter: Nem. Abszolút nem. Én a hagyományos női szerepeket szeretem. Az asszony legyen szép, de azért nevelje fel a gyerekeket, főzzön, mosson, takarítson.
Természetesen abban nem hiszek, hogy „kuss a neve”, de azt sem gondolom, hogy a nőknek ugyanazokat kéne csinálni, mint a férfiaknak. Vannak kiugró tehetségű nők, akiknek igenis vezető beosztásban a helyük, de még a szakácsok között is a legtöbb jó chéf férfi, akárcsak a politikában, de az utakon is… Csinálja mindenki azt, ami neki való, tisztelet a kivételnek. Én a nőket inkább nézni szeretem, meg azért, amiért szeretjük a nőket. Nem azért, mert tök jó matematikus vagy tök jó üzletasszony. Az engem nem köt le.

Playboy: Szerinted ezt meddig lehet folytatni?
Sipos Péter: Mennyi van még ebben?
Évekig, de figyelembe kell venni, hogy negyvenévesek elmúltunk, már nem ugrálunk úgy a színpadon, ahogy régen, de ehhez alakítjuk a poénokat is. Nem fogunk tiniket játszani, inkább azokat fogjuk elővenni, ami jobban áll nekünk.